E L Ő S Z Ó
Ezen őstörténeti olvasmányokat annak reményében indítjuk útjukra, hogy hozzásegítenek a nemzeti önismeret kiműveléséhez, melynek birtokában a magyarság képes lesz egy eredményesebb, boldogabb jövő építésére. Múltunk hiányos, sok esetben téves, sőt hamis ismereteit kívánjuk pótolni, helyesbíteni, már amennyire a rendelkezésünkre álló forrásmunkák, egymásnak sokszor ellentmondó közléseivel, egy szerény kiadvány keretein belül ezt lehetővé teszik. Éppen ezért, nem tartunk igényt sem a kizárólagosságra, sem a véglegességre, s még kevésbé tévedhetetlenségre. Csak azt kívánjuk rögzíteni, hogy nemzetünk sorsáért aggódva megtesszük, ami szellemi és anyagi erőnkből telik. Igyekeztünk, hogy múltunk elfelejtett, esetenként talán a legfontosabb szakaszaira felhívjuk az olvasók figyelmét. Rámutassunk a káros tévtanokra, melyek mérgezik a nemzet lelkületét és érzelemvilágát. Iszaposítják és rombolják a nemzeti tudatot. Korlátozzák a nemzeti vezéreszme kibontakozásának lehetőségeit. Nem hisszük, hogy e hazafias olvasmányok önmagukban, képesek lennének orvosolni a magyarság súlyos lelki és tudatbeli nehézségeit, de reménykedünk abban, hogy bővítik azon ismereteket, melyek nélkülözhetetlenek az egészséges, jól működő társadalom kiépítéséhez, azon túl pedig a nemzeti lét legfontosabb pilléreivé válhatnak. Reménykedünk abban is, hogy ezen olvasmányok serkentőleg hatnak ifjú nemzedékünk lelki- és tudatvilágára, és soraikból olyan egyéniségek kerülnek a magyar társadalom élére, akik képesek lesznek fölvenni a harcot nemzetünk jövőjéért. Ha ez megtörténik, akkor fáradozásunk, munkánk nem lesz hiábavaló.
A Magyar Királyságot felölelő kort, tehát az utolsó ezer évet egy rövid vázlat keretén belül mutatjuk be úgy, hogy kiemeljük mindazon tudnivalókat, melyekre méltán büszkék lehetünk, de nem kendőzzük el azon folyamatokat, történelmi eseményeket sem, melyek a mai szétesettséghez, kilátástalansághoz vezettek. Ennek ismeretére azért van szükség, mert Mátyás király halála óta sorsunk lefelé ível, s eljutottunk történelmünk azon pontjára, mikor jövőnk, puszta nemzeti létünk valóban kérdésessé vált. Legfőbb ideje tehát, hogy szembe nézzünk a könyörtelen valósággal.
Az utolsó ötszáz évben sorozatos csapások sújtották a magyarságot, melyek következtében szaporulatban messze a nyugati népek mögött maradtunk. A viharok elmúltával, ha sebzetten is, újra talpra álltunk, mert szültek az anyák. Most viszont önmagunkat emésztjük el! Évente kb. 50,000-rel vagyunk kevesebben. Ha ezen nem tudunk változtatni, akkor kisnépi mivoltunkról törpe néppé süllyedünk, és eltűnünk Isten virágos kertjéből.
A szerző A Kárpát-medence ősműveltségei
Mennél mélyebbre hatolunk a múlt fürkészésébe, annál kevesebb az írott emlék, a régészeti lelet, de annál színesebbek a szájhagyományok, melyek segítségével körvonalazni lehet az ősi idők emberének életét, műveltségét, küzdelmét, sorsának alakulását. Így van ez a Kárpát-medence ősembere történetének és műveltségeinek esetében is. Vajon mióta él ember a Kárpát-medencében? Vajon mely korból van minden kétséget kizáró bizonyíték arra, hogy ember élt e földön, melyet hazánknak mondhatunk?
Az elmúlt százezer évek során Európa északi része többször eljegesedett. A Kárpát-medencében az utolsó eljegesedés visszahúzódása után - kb. tíz-tizenkétezer évvel ezelőtt - indult el a folyamat, mely a magas műveltségek kibontakozásának kezdetét jelenti. Minden jel arra mutat, hogy ezen ősműveltségeknek kiemelkedő szerepük volt Európa ősműveltségeinek kialakulásában, fejlődésében és nem utolsó sorban földrészünk benépesedésében.
Korábban, az őskorban, mintegy negyven-ötvenezer évvel ezelőtt a Bükk hegységbeli Szeleta-barlang lakói készítették a kor legfinomabban megmunkált kőeszközeit. Az Istállóskői-barlangból pedig egy háromlyukú csontsíp került elő, melyen öt hang megszólaltatása volt lehetséges. Vértesszőlősön pedig kb. 300 ezer évvel ezelőtt élő ember maradványai kerültek elő, míg Rudabányán tízmillió éves ősmajom koponyacsontjára bukkant a régész. A Kárpát-medencében tehát kimutatható az élet valamely formája évmilliókra visszamenően. Az utolsó jégkort követő ezredekben a felmelegedés révén egyre nagyobb területek váltak lakhatóvá. Az olvadó jég biztosította a bőséges vízellátást, melynek eredményeként a felszabadult területeket buja növényzet, majd állatvilág lepte el. A Kárpát-medencét nem borította jégpáncél, annak peremvidéke, fagyos tundra volt. Ezer-kétezer évvel is megelőzhette Észak-Európát az emberi létfenntartás követelményeit illetően, bár a legújabb számítógépes kimutatások szerint a felmelegedés sokkal gyorsabb volt, mint azt eddig vélték. Ez meg is felelhet a valóságnak, hiszen a hatalmas kőgörgetegek (morénák) sodrásához nagy áradásra volt szükség. Elő-Ázsia és Anatólia emberfölöslege a Duna vonalát követve egyre nagyobb számban telepítette be a Kárpát-medencét. Miután a lakosság itt fölszaporodott, a Kárpát-medence emberfölöslege a Duna, majd a Rajna mentén haladva benépesítette Közép-Európát.
A Kárpát-medence éghajlati és természeti adottságai biztosították a nagy számban letelepedők létfeltételeit. Mintegy hétezer évvel ezelőtt virágzó egységes műveltség leletei kerültek elő Erdélyben, Bánátban, Tiszántúl déli felében a Berettyó vonaláig, és a Duna-Tisza köze déli harmadából, nagyjából a mai határvonalig. A szaktudomány az e területen kibontakozott műveltséget Körös műveltségnek nevezi. Mintegy ezer évvel később az ettől északra eső területeken bontakozott ki az alföldi vonaldíszes edények műveltsége. Ebben az időben vette kezdetét a dunántúli vonaldíszes edények műveltségének köre is, melynek hatása a Rajna vidékéig terjedt.
-
- Körös műveltség. 2. Dunántúli vonaldíszes edények műveltsége. 3. Alföldi vonaldíszes edények műveltsége. (Kalicz Nándor: Agyag istenek.)
A Körös műveltség népe Erdélyben központi, kályhafűtéses kőházakat épített, míg az Alföldön a felmenő falú vagy sátorszerű kisházak nyomai ismeretesek. A dunántúliak pedig hatalmas nagycsaládi, 20-40 méteres gerendaházakat építettek. Nem lehetetlen, hogy e hatalmas építmények emléke kapcsán került a ház szó a német és angol nyelvbe Haus, illetve house alakban. A Körös műveltség leletei mezopotámiai kapcsolatokra utalnak. A Maros menti Alsótatárlakán 1963-ban talált írásos cserepeket a tudósok némelyike idősebbnek tartja a mezopotámiai írásos leleteknél. Amennyiben ez beigazolódna, azt jelentené, hogy az írás a Kárpát-medencében, azon belül Erdélyben vette kezdetét. A korong alakú cserépen a kettős kereszt is látható. Az Alsótatárlakától mintegy 18 km-re lévő Tordoson előkerült írásos cserepek jelei pedig trójai kapcsolatokra utalnak. Az alsótatárlakai képírásos agyagcserepek
Az alföldi vonaldíszes edények műveltségének leletanyagán szintén kimutathatók a mezopotámiai és krétai hasonlóságok. Az egyik legismertebb és a legszélesebb körben használt jel a nőiséget, női istenséget jelölő háromszög volt, míg a legtitokzatosabb a nagy �M" alakú jel, melynek értelmezésére nincs nemzetközileg elfogadott magyarázat. E jel, ismereteink mai állása szerint, szintén a Kárpát-medencéből indult útjára. A dunántúliak leletanyaga külsőségeiben nem mutat oly szoros hasonlóságot a mezopotámiai és krétai leletekkel, mint az alföldieké, de lényegi mondanivalójuk az újkőkor vezéreszméjének, a termékenységi vallás eszmekörébe tartozik. Ezen ősműveltségek népei földművelés és állattenyésztés mellett halászattal és vadászattal is foglalkoztak. A megtermelt gabonát nagy, agyagból készült, égetett edényekben tárolták.
A későbbi ezredekben újabb bevándorlók érkeztek, akik hatására a Kárpát-medence három nagy műveltségköre egyre színeződött és osztódott is. Az egyik legjelentősebb bevándorlást délről, Kr.e. kétezer táján (rézkor) a péceli műveltség népében kell keresnünk, melynek leletei ismeretesek csaknem az egész Kárpát-medencéből. Nagyon valószínű, hogy ők hozták be a kocsit Közép-Európába, melynek agyagból készített mását Budakalászon találták meg. A péceliek bevándorlása és letelepedése meghatározó fontosságúnak mutatkozik mind a Kárpát-medence, mind a magyarság kialakulásának történetében. Velük szaporodott ugyanis a Kárpát-medence népessége olyan állagra, mely után a később bevándorolt népek a helyben találtak nyelvét színezhették ugyan, de azt megváltoztatni nem tudták. Vajon milyen nyelvet beszélhetett a Kárpát-medence népessége Kr.e. kétezer táján?
1. Tiszapolgári műveltség -, 2. Bodrogkeresztúri ~, 3. Ludanicei ~, 4. Balatoni ~, 5 Péceli ~. (Kalicz Nándor. Agyag istenek.)
A magyar nyelv és népnevünk
Különböző vélemények vannak arról, hogy nyelvünk mely korban érte el azon fejlettségét, melyet már magyarnak nevezhetünk. Erre elfogadható választ csak előítéletek nélküli, nyelvészetben és történelemben jól felkészült tudósok tudnának adni. Külföldi tudósok, mint például az olasz Mezzofanti bíboros, az angol nyelvész, Sir John Bowring (ejtsd: Báoring), akik beszéltek magyarul, az 1830-as években a legnagyobb elismeréssel és csodálattal adóztak nyelvünknek. Úgy vélték, eredete az emberi művelődés korai ezredeibe nyúlik vissza. Grover S. Krantz az amerikai Washington Állam Egyetem tanára az Európai nyelvek földrajzi kialakulása című könyvében azt írja, hogy amennyiben kutatásai eredményei beigazolódnak, úgy �a magyar nyelv Európa legősibb helyhez kötött nyelve.� Annyi biztos, hogy a nyolc-kilencszáz éves magyar nyelvemlékek ma is érthetők, s ha tudjuk, hogy azok a latin ábécé kényszerzubbonyába lettek bújtatva, és azt, hogy Magyarországon a magyar nyelv csak 1844-ben vált az ország hivatalos nyelvévé, akkor mi is elcsodálkozunk, mint annak idején a két külföldi tudós. A latin ábécé-nek ugyanis nem volt betűje nyelvünk minden hangjára. Így például az á, é, ö, ü, cs, gy, ly, ny, sz, ty és zs. Nos, hogyan lehetett a magyar szókat írni e betűk nélkül? Gyümölcs szavunk az egyik legjobb példa. A latin ábécéből hiányzik négy betű a gy, az ü, az ö és a cs, amelyek szükségesek a kérdéses szó helyes írásához. Ezért írták így: gimilc, míg ősi rovásírásunkkal hibátlanul lehetett írni, mert minden hangnak - kivéve a hosszú magánhangzókat - megvolt a betűje. A latin betűkkel írt korai nyelvemlékeink tehát nem tükrözik a magyar szavak helyes írását, még kevésbé azok kiejtését.
Az őstörténetünkről szóló írások és rovásírásos emlékeink a küzdelmes századok során nagyobbrészt elvesztek, megsemmisültek. Csak nagyon kevés rovásemlék maradt meg, azok is inkább a későbbi századokból. Ennek két fő oka van. Az első az, hogy miután a magyarság a római hitre tért át, elrendelték a rovásírás üldözését, pusztítását mindannak, ami a magyarság ősi műveltségének, hitének ápolója volt. A másik ok pedig az volt, hogy rovással főleg fára írtak, róttak. Az üldöztetettség századaiban elrejtett rovásírásos fatárgyak a századok során elkorhadtak. Nyelvünk fejlettségi fokának megállapításához ezen elpusztult rovások fontos bizonyítékai lehetnének. Tudnunk kell azt is, hogy a magyar királyi és főúri udvaroknak nyolcszáz évig nem a magyar volt a nyelve, hanem a latin és a német. Nem lehetetlen, hogy e körökben többen használták a török vagy szláv nyelvet, mint a magyart. A királyi és főúri körökben a magyar nyelv tehát tudatosan nem műveltetett. A latin betűs magyar nyelvű írások az ezernégyszázas évek második felében kezdtek nagyobb számban megjelenni, melyek nyelvünk fejlettségéről tanúskodnak. Szinte a mai magyarsággal szólnak hozzánk, míg a franciák vagy angolok alig értik meg az ötszáz évvel ezelőtt beszélt nyelvüket. Ezzel szemben mi a kilencszáz éves Halotti beszédet és az I. András korabeli imát is csaknem hibátlanul megértjük. Ha ezen írások rovásban maradtak volna ránk, akkor érthetőségük, mai nyelvünkhöz való viszonyításuk még hitelesebb lenne az említett okok miatt. E tények a magyar nyelv fejlettségére, ősi eredetére utalnak. Ha nyelvünk eredetét, történetét fürkésszük, nem kerülhetjük ki az ősi sumér nyelv vizsgálatát. A sumerológiának az ezernyolcszázas évek közepétől számos művelője volt. E tudományág alapjait az angol katonatiszt, Henry C. Rawlinson, az ír Edward Hinks és a francia Julius Oppert rakták le. Rawlinsonnak a magyar Rónai Jácint, míg Oppertnek Mátyás Flórián volt a munkatársa. Az őket követők népes táborából az angol Archibald H. Sayce és a francia Francois C. Lenormant emelkednek ki, akik a sumér nyelvészet megalapozói voltak. Amint a feldolgozott anyag gyarapodott, egyre világosabbá vált, hogy a sumér nyelv mind szóállagában, mind szerkezetét illetően az urál-altáji nyelvcsaládba tartozik. Ezek között pedig a magyar nyelvhez áll a legközelebb. A sumér nyelv is ragozó volt. Lenormant például hazánkban töltött el időt, hogy nyelvünket tökéletesebben elsajátítsa, mely a legjobb segédeszköznek bizonyult a sumér nyelv olvasásához. A sumér és magyar nyelv rokonságát olyan szaktekintély is megemlíti munkájában, mint Samuel Noah Kramer A sumérok: Történelmük, műveltségük, és tulajdonságuk (The Sumerians: Their history, culture and character.) című munkájában.
A sumérok nyelve tehát alapvetően fontos lehet a magyar nyelv ősi alakjának megállapításában. Vannak, akik úgy vélik, hogy nagyszámú nyelvi, nyelvszerkezeti hasonlóságok, azonosságok arra utalnak, hogy a két nép azonos, vagy egymással közeli rokon nyelvet beszélt. Ezért a mezopotámiai ősi ékírások nyelve felbecsülhetetlen nyelvi és műveltségi érték a magyarság részére. Nem lehetetlen, hogy a sumér nyelv a magyar nyelv ősalakja. Az újkőkor régészeti leletei határozott kapcsolatot mutatnak Mezopotámia és a Kárpát-medence műveltségei között, tehát a két nép nyelvi rokonságát alátámasztani látszanak. Milyen nyelvet beszélt a Kárpát-medence ősnépe, és mi lehetett népneve?
A szolnoki Damjanich János Múzeum újkőkori gyűjteményét gazdagítja azon gabonatároló edény nyaktöredéke, melyre két jel van bekarcolva. A nő, a női istenség jeléről, a háromszögről már korábban szó esett. A másik egy nagy �M" alakú jel, mely a háromszöggel van egybeszerkesztve, mégpedig úgy, hogy a nagy M alakú jel �V"szöge alkotja a fejjel lefelé álló háromszög két alsó egyenesét, míg a háromszöget bezáró felső egyenest az edénytöredék szegélydíszítése képezi. A háromszögben az agyagból kidomborított orr, az alá bekarcolt száj és a két bekarcolt háromszög alakú szem látható. Emberi arc ábrázolását ismerhetjük föl, mely női istenséget jelképezhet, esetleg születő gyermeket. A nagy M alakú jelnek ezzel szemben nincs nemzetközileg elfogadott értelmezése. Annyit azonban meg lehet kockáztatni, hogy e jelet nagyon fontos, kiemelkedő társadalmi szerepet betöltő valaki vagy valami jelölésére használták, mert megmaradt nemcsak a latin ábécében az m hang írására, hanem nagyon hasonlít a magyar rovásírás m 
betűjéhez is. Milyen mondanivaló rejtőzhet a nagy M alakú jel mögött?
A szolnoki M jeles edénytöredék
A nagy M alakú jel esetleges olvasatát az teszi igazán izgalmassá, hogy ez is, ugyanúgy, mint a háromszög, alkalmas a nő, női istenség, azaz az anyaság fogalmainak jelölésére. A két felső szög jelképezheti a női melleket, míg az alsó a szeméremtestet. A két függőleges pedig a lelógó karokat. Női istenség? Anyaisten? Tény, hogy az anya neve a latinban Mater, a németben Mutter, az angolban Mother, a magyarban pedig a nagy-MaMa szóban maradt meg. Kérdés: Ha a nagy M alakú jelet és a háromszöget azonos fogalmak jelölésére használták, akkor e két jelet miért szerkesztették egybe? Annak ellenére tehát, hogy az imént felsorolt példák nagyon kézenfekvőnek, sőt meggyőzőnek mutatkoznak, mégis fel kell tételezni más értelmezés lehetőségét is. Elgondolkoztató ugyanis, hogy a nemzetközi tudomány ezt miért nem ismerte föl? Hiszen a szellemi tudományok élvonalbeli művelői beszélik a latin, német és angol nyelveket. A nagy M alakú jel értelmezésének lehetőségére egy egyiptomi szobrocska deríthet fényt. E szobrocskát az egyiptomi ősműveltséget alapító nép alkotta a Nílus sarából mintegy 5500 évvel ezelőtt. A szolnoki edénytöredék is ebből a korból való. Nos, az egyiptológusok írásaiban olyan megjegyzés is található, hogy ezen ősi nép egy Netra nevű folyó mellől vándorolt a Nílus mentére, s miután megérkezett, a helybelieket megtanították makaru-l (magyarul?) imádkozni. Az Északi-Kárpátokban eredő Nyitra folyót kivéve nincs másik ilyen nevű folyó a szóba jöhető térségben. Nem lehetetlen tehát, hogy az egyiptomi ősműveltséget alapító nép a Kárpát-medencéből indult el.
Kíséreljük meg az egyiptomi szobrocska olvasását. Ha ugyanis ránézünk, mindjárt azon érzés támad bennünk, hogy ezen istennő mond valamit. Feltűnő a sasfej, a jellegzetes kartartás és a kéz a becsukott ujjakkal. Az egyiptomi képírásokban a sas az a betű jele. A kéz a becsukott ujjakkal lehet markol 
vagy ma-rok. A feltartott karok pedig karok 
. Nos, ha e fogalmakat egybeolvassuk, akkor megkapjuk a ma-karok olvasatot. A magyarok? Most, ha ehhez még hozzáolvassuk a szobrot Isten vagy Nagyasszony értelemmel, akkor megkapjuk a magyarok Istene vagy a magyarok Nagyasszonya olvasatot. Ezen olvasat helyessége nem állítható, de az igen, hogy ha a szobron kiemelt testrészek magyar neveit összeolvassuk, értelmes magyar mondatot kapunk. Képírásról van szó, melyhez olyan tárgyakat, testrészeket használtak, melyek nevei vagy szótagjai alkalmasak egy bizonyos fogalom írására. (Az idegen nyelveket beszélők kíséreljék meg olvasását.) Ezek után megkísérelhetjük a szolnoki edénytöredék jeleinek olvasatát. Ha ugyanis az egyiptomi ősműveltséget alapító nép valóban a Kárpát-medencéből vándorolt el, és magyarnak nevezte magát, akkor nem lehetetlen, hogy a nagy M alakú jel mögött a magyar népnév rejtőzik. Így, ha a nagy M jelet magyar, a háromszöget pedig Isten vagy Nagyasszony értelemmel egybeolvassuk, akkor ebben az esetben is a magyarok Istene vagy a magyarok Nagyasszonya (Boldogasszony) olvasatot kapjuk. Nem lehetetlen tehát, hogy a nép, mely a Kárpát-medencében élt 5500 évvel ezelőtt, magyarul beszélt és magyarnak nevezte önmagát.
A szolnoki edénytöredéken még rövid vonalacskák is láthatók, melyek mintha a háromszögből hullanának alá. Ez a vetést végző földművesre emlékeztet, mikor a lendülő kézből a magvak a földre hullanak. Gabonatároló edényről lévén szó, tulajdonosa biztosan az Isten áldását kérte a vetésre a bő termésért.
A magyar kutyafajták
Nemzetközileg a legismertebb magyar kutyafajták a puli, kuvasz, komondor és a vizsla. A vizsláról Mátyás király korából van említés, és már abban az időben kedvelt vadászkutyának bizonyult. Ma, az amerikai vadászok körében is jól ismert. Eredetére nincs kielégítő adatunk.
Badiny Jós Ferenc tanulmányaiból értesültünk, hogy az angol régész, R:C: Thompson Jarmo (Irak) ásatásánál talált egy napon szárított, ékírásos agyagtáblát, melyre a puli neve, így: puli és alakja van bevésve. A sumér ékírásos táblácskákon a komondor és a kuvasz nevei kumundor és ku-assa alakban kerültek elő. A sumérek a kutyát kudda-nak nevezték. Mások ezt nem látják igazoltnak. Ha azonban valósnak bizonyulnának, abból arra lehetne következtetni, hogy e kutyafajták a kárpát-medencei őstelepes nép szolgálatában állottak már a korai ezredekben. Ez azonban nem zárja ki, hogy az avarok és Árpád népe is használták őket. A sumér nyelvben számos olyan szó van, mely e kutyák munkakörével, azaz a pásztorélettel kapcsolatosak, és ma is érthetők, bár nem pontos megfelelőik a mai értelmüknek, de azonos fogalomkörbe tartoznak. Például: A juhászlegény vászonból készült bő-gada-t (len, gatya, Bobula) visel, s miután magára teríti meleg suba-a-ját (díszes, suba, Bobula), fütyörészve tere-el-geti (uralkodik, terel, Dudás. R.) ugadu (düh, Kis D. A dühös kutya ugat) kudda-jával (kutya, Orbán) a jámbor bar-rin-na-ait (bárány, Bobula), miközben ustur-ával (ostor, Dudás R.) nagyokat csördít.
A puli, kuvasz és komondor neve ötezer éves cserepeken, írásos alakban megtalálhatók. E kutyák ekkor már hűséges szolgáik voltak gazdáiknak. Háziasításuk tehát több ezer évvel korábbra tehető. A hosszú ezredek során a rájuk bízott és megkövetelt munka ösztönszerű tulajdonságukká vált. Alkalmasak állat- és házőrzésre egyaránt. Gazdáikhoz és a közvetlen családhoz szilárdan ragaszkodnak, azoknak szükség esetén nem megvesztegethető, harcias védelmezői lesznek. Kisgyermekektől még a fájdalmat is eltűrik, legfeljebb odébbállnak. Nagyobbakat morgással vagy fogvicsorgatással figyelmeztetnek, hogy hol a határ, de nem harapnak. Az apróállatot orrukkal terelgetik a helyes irányba, ugyanakkor szívesen csípnek a nagyok oldalába. Idegen a házat vagy nyájat csak a gazda jelenlétében közelítheti meg. Pontosan ismerik a terület határvonalait, amely felügyeletük alatt áll.
Az utóbbi időben egyre több komondort használnak Nyugat-Amerikában a nyáj őrzésére. Kiderült ugyanis, hogy a prérifarkas (coyote) ravaszságával a legeredményesebben a komondor veszi fel a harcot. A kuvasz szintén elterjedőben van Amerikában. Termetre a komondor a legnagyobb, rövid, erős állkapcsa az oroszlánéhoz hasonlít. A kuvasz arányos és határozottan szép pofájú, okos kinézésű kutya. A puli a legkisebb, s talán a legokosabb. Akik a pulik tulajdonságait jól ismerik, azt mondják: a puli nem kutya, a puli az puli. Egy tanult, de a második világháború után kényszerből több évig pásztorkodó ember azt állítja, hogy a puli nem ugat, a puli beszél. 36 olyan jelet ismert föl, melyekkel a puli valamit közölni akart gazdájával. A puli közölnivalóját hangszínezéssel, és különböző mozdulatokkal, cselekvéssel fejezte ki, amire soha senki nem tanította.
A bejegyzés a http://www.szittya.com/olvasmanyok2.htm -ről lett átmásolva, mert ennél szebben én se tudtam volna megfogalmazni.:)
